2012. szeptember 20., csütörtök

The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 2



És igen, ez a nap is eljött! Vége lesz. Vagyis megjelenik a Twilight Saga utolsó része is. Van, aki erre úgy reagál, hogy ezt is túléltünk, ez a láz is lecsengett, vagy ha még nem is pár hónap és lefog. Van viszont olyan is, aki visszaszámolja a napokat, november 16.-ig. Aztán itt vagyunk persze mi is. Azok, akik várják is meg nem is, mert persze végignéztünk 4 részt, akkor legyen meg az 5. is, de valahogy mostanra már lapos lett, már nincs meg az újdonság varázsa, mint a második, harmadik résznél.
Na de, lépjünk vissza egy kicsit az időben. Az egész ott kezdődött, hogy Bella,,esetlen” Swan Forksba költözött és megismerkedett Edward ,,titokzatos vega vámpír” Cullennel (Robert Pattinson) és rögtön egymásba szerettek. És ennyi. Persze megkaptuk még Jacob,,tesztoszteron vérfarkas” Blacket is, na meg a szerelmi háromszöget, de ezt kétlem, hogy bárkinek el kellene mondanom.  ( Aki mégsem ismeri a sztorit, az ne is olvassa tovább. Amúgy is, miért kezdte el? :S) Szóval ugorjuk a 4. rész végére ahol, Bella (Kristen Stewart) megszülte egyetlen gyermekét, Renesmeét majd majdnem elvérzett, annyi morfiumot kapott, ami egy elefántot is kiütött volna, végül vámpír méreg hatására hosszas átalakulásba kezdett (ami szerintem a film egyik legjobb része volt, hála a zenének és a flash back képeknek) és kinyitotta vörös szemeit.  Vége főcím! (Annak, aki kiment a moziból, mert aki maradt még a Volturit is láthatta egy perc erejéig, mintegy felvezetve a következő részt.)
Innen fog kezdődni az utolsó film, már ha a trailerből következtetni lehet (és miért ne lehetne?!). Megszületett Bella,,csillogó” Cullen, aki egyik hegyről a másikra ugrálva vadássza le a pumákat, és végre boldog. Nem elkeseredett, nincs az arcán az az én- szegény-szerencsétlen bamba kifejezés, hanem mosolyog. Hah, jó vicc volt, tartott is az előzetes 45. másodpercéig, ahol feltűnnek a vámpír ősatyák és háborút hirdetnek. Erre Cullenék minden hirtelen ugrasztható vérszívót összeszednek, maguk mellé állítják a mutáns farkasokat is, és üsd-vágd-nem anyád típusú küzdelembe bocsátkoznak a 100 fős olasz vámpírhadsereggel. (Aki olvasta a könyvet, tudhatja, hogy fizikai harc, ha van is, elenyésző, mert Bella egyetlen értelmes képessége megvédi őket. Aki meg nem olvasta nagyon fogja élvezni, ahogy a mi kis esetlen főhősnőnk arcba rúg egy gonosz vámpírt.)
Az előzetes alapján igazából ennyi a történet. Bár azt még ki kell emelnem, hogy a Renesmeét játszó színésznő, Mackenzie Foy gyönyörű gyerek, bár azt mondják ez a számítógépeknek köszönhető.
Összefoglalva a film, kinek ezért, kinek azért, de várós. Premier: november 16, addig meg nézzük a trailert (kettő is van).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése